Egyedi, fenyőkímélő, karácsonyfa kartonból. Díszíthető, dekorálható, önmagában szerethető. Összes termékünk megtalálható


KreARTON: www.kreativ-dekoracio.hu

Látogassatok el hozzánk!

KreARTON karton karácsonyfa

2015. október 1., csütörtök

Őszi örömök és alkotások

Akkor sem fogok rajta búslakodni, hogy elmúlt a nyár. Akkor sem, ha eddig minden évben véget ért, és minden évben szomorkodtam rajta.
És mindezt azért teszem, mert keresem az élet apró örömeit, a hétköznapokban rejlő vidámságot, apró boldogságokat. A nagy mérföldköveknek természetesen örülünk, tudjuk, hogy most jó dolgunk van. De miért ne tudhatnánk csak úgy simán a hétköznapokban.
Ezzel az érzéssel keresem az élet mindennapi szépségét. Mindent, ami mellett akár el is rohanhatnánk, de én megállok és rámosolygok. Egy pillanatképet készítek, legtöbbször csak a szememmel, emlékként. Néha persze fényképezek is, de nem hagyom hogy a kattintgatás a megélés elé furakodjon.
Na és ha már az ősz nem szomorúság, akkor miért ne vegyük észre, hogy rengeteg kalandra hív, és mókára ad okot.
Hívogat a természet, hogy újabb csodákat mutasson. Mert minden évszak fordulásánál intenzív élmény a változás, de annál szebb feladat megmutatani a szépségét gyereinknek. Megtanítani őket is a kis pillanatok becsülésére.
1_IMG_4528
Mióta egész kicsik, ezt évről évre átéljük, és bár minden évben ugyanaz történik a természetben, mégis minden évben máshogy örülünk neki, mást veszünk észre benne.
Idén is gyűjtöttünk például gesztenyét, mégsem gesztenye emberkék születtek, vagy süni. Most egész más ötletek repkedtek az asztal felett és úgy alakult, hogy egy erdő kezdett kialakulni. Mindenféle talált anyagot használtunk, maradék gyöngyöt, színes papírlapokat, és hurkapálcát.
Inspirálódtunk egymás fantáziájából és segítettünk egymásnak kivitelezni az ötleteket. Közös időtöltés volt, odafigyelve egymásra, egymás gondolataira. Elfogadtuk, megdícsértük egymás akotását.
Szerintem ez az egyik legfontosabb, amit gyerekeinknek adhatunk, a figyelem, az idő, az elfogadás.


Elmélyülten ügyködtünk, ami szintén nagyon jót tesz a mai kor gyerekeinek.
Mindezekért szeretek velük közösen alkotni, valamit készíteni.
De ugyanilyen fontos, hogy az alapanyag összeszedést is együtt végeztük, közös program volt a gesztenye szedés, rollerrel, bandában mentünk, még a szomszéd kislány is velünk jött. Este sötétedésben, egy vászon szatyornyi zsákmánnyal tértünk haza, és még aznap este munkához is láttunk.
7_IMG_5437
Azt persze tudom, hogy az édes semmittevés és az csodás őszi napsugarak élvezete is ugyanilyen tökéletes program tud lenni. A lényeg a közös időn és az odafigyelésen van.